November

Azon gondolkozom miért nem látok értelmet
Nem azzal van baj, hogy nem győztem le a félelmet
A félelem nem létezik, de a képességem se
A szemem a légkörtől átmegy véresre

Ez nem szeretet kérdése, minden tény tévedne
Az áruló kést használ, sohasem élezne
Lüktet az ideg, a szarotokat veszitek
A hatalomról beszéltek, de hidat nem vágtok végleg
A saját hibám, látom a fényt ahogy az megcsillant
A sötétségből a mélyből a szolga felpillant
Hallom a vihart, nem látom a villámokat
Ahogy kapaszkodnék magamban pusztítok világokat
Ez a novemberi köd amiből előre nem látok
Végre megállni azért hogy meglássam amikor szállok
És élvezni amikor csapkodnak a villámok
A szenvedés idejekor azt becsülni: végre látok
Becsülni végre fájhatott hogy elered az eső
És legalább úgy fájjon mint egy csonttörésből az első
Becsülni, amiután a szemem bezártam
Hogy megint érzem milyen mikor utoljára láttam

Ha eddig ebbe nem hittél mutatom az őrültet
A lelkem helyére több ezer sörét beledördülhet
Tök mindegy ha újítana akartam az szörnyű lett
Az embereknek ebből a rapből elege tőlünk lett

Rászartok a békémre, fasznak se kell a viszlát
Európai négert taszítja ki így az iszlám
Én rég nem látok tisztán, engedjetek el engem
Faszomért kellene ezt a földet megszeretnem
A bűnbakotok vagyok az abortusz maradéka
A magatokba tekintéseteknek a haladéka
A világnak nem látom sehol a végét
Mert belém tapostok ahogy tesztek lépést
Elegem lett végképp, a szarod idegesít
És a faszomnak kértétek, azt hogy itt legyek így
Elbaszott egy létkép, de azon igyekeztek mind hogy
Eltorzult lénnyé majd mindenki levetkezzen
Ezért nem, tartom be mit ígértem, a végem
Hogy úgy veszik az életemet el ahogyan féltem
Nincs rosszabb halál annál mikor más pusztít el téged
Élvezkedve, és nem magad teszel elégtételt

A mennyországunk egy gondtalan kép a falon
A pusztulnivágyó egómnak akadálya a vagyon
Kapaszkodni az álmokba, kiábrándulva érzem
Ha valóra válna akkor sem hatna már úgy mint régen