Vadvizeken evezve

Vadvizeken evezve, a nagyvilágtól elzárva
Az elfajult napok moraját pillanatra felváltja
A csend és a nyugalom, csak pár percnyi unalom
Majd visszavágysz, ha vége és indulsz további utadon
Egy tutajon a ködben úszva a végtelenbe
Eltávozva mindentől mi húzza az életem le
Rábízva a véletlenre hogy hogyan haladjak tovább
Nem fejtegetve az emberek aggodalmának okát
Lehet hogy beképzelem a sziréneknek a hangját
De mit aggaszt engem, a jelenlétemet nem zavarják
A fűzfák is eltakarják a távolba eső veszélyt
A pillanat mikor nem szükséges az hogy erőt vegyél
Azon, ami háborgat, azon mivel vádolnak
Leeresztve a falat, egy perc amíg nincsen holnap
Elképzelve hogy eltűnik minden ami gátolna
És magamból kitekintve hogy eltűnök a távolban

Vadvizeken evezve, a nagyvilágtól elzárva
Az elfajult napok moraját pillanatra felváltja
A csend és a nyugalom, csak pár percnyi unalom
Majd visszavágysz, ha vége és indulsz további utadon

Keresztül szelve völgyeket, tovább a messzeségbe
Ha véletlenül pazarlok hát tojni a veszteségre
Úgy tűnök el a földről tovább a naplementébe
Ahogyan a nap horizonton lesüllyed a mélybe
Egy idill ahol aligha találsz meg tisztásokat
És igyekszem minél kevésbé szórni a lábnyomomat
Bejáratlan ösvények, mit én látok és más senki
Nem pusztítok, csak a hangulatot igyekszem átvenni
Nem vagyok csak egy sziluett, mi a gondokon túltett
A felhőkben merengni vágytam, és végül is úgy lett
Végül jobbat kaptam, a civilizációt hagytam
Hogy önmagában őrlődjön az örökös zűrzavarban
A víz oly módon ragyog a kéktől mit még nem láttam
És így torkollik rengetegbe ami volt elzártan
Minden megáll, énekesmadártól szólnak meg a dalok
De közbe nem avatkozok, hisz csak megfigyelő vagyok

A forrás nem apadt el, az idő velünk elfutott
Ha mi nem leszünk, legalább az nálunk továbbjutott
Minden stagnál, de ne úgy gondolj rá hogy elakadtál
Csak több időt kapsz azért, hogy nyugodtan gondolkozhassál
A víz visszaveri a felette lévő alakot
Amit így letükröz és harmóniát alkot
A napfény váltakozik, eltűnik majd újra fenn
Aggodalomra nincs ok, hiszen nem borul be sohasem
Élet zajlik odalenn, amit én nem látok
De tudomást véve róla végül továbbállok
És úgy mozgunk a vizen ahogyan a felhők fenn
Ez nem verseny, nem vagyunk hátrányban sem előnyben
A világ nem nyílt meg előttem, mindig itt volt
Mi vagyunk a szürkeség, és a természet a színfolt
Belülről bámulom az önmagával ragadó örvényt
Nem kapálózok, hagyom hogy továbbvihessen önként

Vadvizeken evezve, a nagyvilágtól elzárva
Az elfajult napok moraját pillanatra felváltja
A csend és a nyugalom, csak pár percnyi unalom
Majd visszavágysz, ha vége és indulsz további utadon