Menedék

Úgy mint, falon a festék, elfolynak gyorsan az esték
Úgy érzem, akármit tennék, nem valós hogy megfelelnék
Magamhoz hívva az elmét, a hibáim kérve számon
Mégis dadogva jön minden szó mint a saját vizsgámon
Attól még hogy nem érdekelnek a lopott gondolataid
Még nincs okom felmutatni neked letakart lapjaim
Elakadt szálak, hidak melyeket ki nem használtak
A megérinthetetlen pillanatnak mondom "várlak"
Olcsó közhely, hogy hiába érzem azt hogy itt vagyok
Egy más világban járok, elém tárulnak a csillagok
Hiába akarok elmenni, bármennyire szeretnék
Ezen hideg földön a tudatalattim a menedék
Az elkárhozott fogságomból röviden elillanok
Csak annyi időre ahogy pislákolnak a villanyok
Hiába akarok elmenni, bármennyire szeretnék
Ezen rideg földön a tudatalattim a menedék

A narancssárgás közvilágítás alatt elhaladva
Bolyongok egymagamban a fejembe beszakadva
Pár kósza szót mormogok az orrom alatt éppen
Az igazság az hogy én már saját magam sem értem
Hideg van, mintha valami fagyos kéz tapintana
És a legrosszabb: már a jelenléted sem javítana
Nézem a vágyaimat, csak kevesebbet vállalok
Nem akarok belegondolni, egyre alább adok
Még ha azt is mondanám hogy ez már régen nem a te hibád
Magadra vennéd, közbe a figyelmet magadra hívnád
Hiába magyarázkodom, amúgy sem tudok rendesen
Semmit nem téve sikerült saját örömöm elvennem
Járom az utcákat, szépítve hogy régen nem szenvedtem
A reményt idézve mikor még ide terveztem
De önszántamból egy új utat rég nem kezdtem
Csak visz az ár, remélem hogy nem kell leereszkednem
A mélybe. Kívülről nézve hogy vonszolnak
De nem változtat ezen már sokat semelyik holnap
Mégis próbálok küzdeni az ellen hogy ráfizetek
Pulzáló hang a távolból, más híján ráfigyelek
Azt hittem hogy szólnak, rájöttem csak a fák voltak
Ahogyan saját magukról elhalt levelet szórtak
A füstös éjszakában a fények rég nem mozognak
A vadállatok nyugalmát felesleges elkobozzam
Nem vagyok én több náluk, nem vagyok én több senkinél
Örömmel vagy bánattal e tény halálig elkísér
Tépem a leveleket, pöckölgetem a szárukat
A város szélén figyelve messze az országutat
Talán megjelenik valaki, hogy előttem megálljon
Aki nem amiatt érkezett ide hogy kihasználjon
Aki röviden örömet talál abban hogy látom
Egészen míg önkéntelenül én ki nem használom

A túlzott elvárások miatt nekem elrendelték
A nyomort, miben a terv hiánya hozza a meglepetést
Mindenemet eltemetném, ez a pillanat maradjon
A lelkem tovább haladjon, vagy a vég elragadjon
A kezemben elhamvadjon a mocsok ami leragadt
A fejemben felhangozzon az ihlet ami nem maradt
Azt szeretném kérni szaladjon velem tovább a szalag
Amivel az én hangomtól a világ egy percre hallgat
Egy zord világban futnak tépni való szárnyaimért
Azért mert élőhalottként küzdök az álmaimért
Láncát ütő elítéltet a fém a mélybe húzza
Nincs esély hogy a bírát száműzéskor kérje újra
Hogy megváltoztassam amit elrendeltek nekem végül
Az öreg lélek megkönnyebbül a fiatal kielégül
Hiába akarom azt hogy egy fiatalként felednék
Ezen rideg földön a tudatalattim a menedék

Hiába akarok elmenni, bármennyire szeretnék
Ezen rideg földön a tudatalattim a menedék

Olcsó közhely, hogy hiába érzem azt hogy itt vagyok
Egy más világban járok, elém tárulnak a csillagok
Hiába akarok elmenni, bármennyire szeretnék
Ezen hideg földön a tudatalattim a menedék
Az elkárhozott fogságomból röviden elillanok
Csak annyi időre ahogy pislákolnak a villanyok
Hiába akarok elmenni, bármennyire szeretnék
Ezen rideg földön a tudatalattim a menedék
Egy zord világban futnak tépni való szárnyaimért
Azért mert élőhalottként küzdök az álmaimért
Láncát ütő elítéltet a fém a mélybe húzza
Nincs esély hogy a bírát száműzéskor kérje újra
Hogy megváltoztassam amit elrendeltek nekem végül
Az öreg lélek megkönnyebbül a fiatal kielégül
Hiába akarom azt hogy egy fiatalként felednék
Ezen rideg földön a tudatalattim a menedék

Hiába akarok elmenni, bármennyire szeretnék
Ezen rideg földön a tudatalattim a menedék