Novemberi hó

[Verse 1]
Hustler ambíciók, ahány problem az asztalon annyi fiók
Annyi fióka ma is anyja fia
Én nem fogok fiaskót hagyni filózd - ki
Ki vagyok, adok rá lehetőséget
Ha kihagyod, hagyj az analógiáddal
A grimaszok elárulnak
A szenvedés gyönyöre a vigaszod
Az vagyok aki te is
Aki él, hibázik, tanul
Aki nem hisz csak a szemének
Aki a saját fejében elő félelemből projektál ellenséget
Két lábon járó bizalmatlanság
Apró ellentétekből farag rémmeséket
Hagyja hogy külsőségek meghassák
De elfordul ha közben mások odanéznek
Nehogy emberi gyengeségnek értékeljék
Ha meglátják bugyután áll a becsvágy már
Mikor az egy pálcás büszkeségem
Ezüst tálcán vár rád
Pedig azt tanították akármennyire becsülöd
Más kezére ne játszd át, késő ősz
Készülj, a fagyszezon közeleg
A bent égő tűz felveszi téli ruháját
Mert nem az jött el akit vártál
Nem az aki a tömeggel kántál
Ez az aki a sötétben lámpát gyújt
Fehér kristály könnye megtörve szivárvány út
Sántán nyújt támaszt ha nincs ott más
A lelki stabilitást megelőző imbolygás
A titkolt import színfolt a vívódás árnyéka az
Mi reflektorfényben ily óriás...

[Chorus]
Akár a novemberi hó szelíd, különleges, váratlan
Véges az időd, nem maradsz meg egy helyben
Mocsokból vetett ágyba hull mind ártatlan pelyhed
A mintázat csak dermedt könny, de elernyed
Ha hozzád mernek érni
Medrébe ér fenséges terved
Por helyett valaki kezében elégni

[Verse 2]
És szeretnék ezer évig az ékezet lenni a betűk felett
Nem elég ez az érik a kökény az első dérig szöveg
Ha a letűnt neved nem is rémlik egy emberöltő múlva
Én így képzelem el az immortalitást
Hogy félig a tudattalanba épülve
Száll majd szájról szájra a jó tanítás
Persze mind erre vágyunk
De közben annyi mindenre vágyunk
Humán dizájn, hogy bukás után kiszállj
Bután csináld, a legkisebb ingerre lágyulj el
De mi, akik ellenállunk, el nem állunk
Jellemmel jelre várunk
Jer be nálunk van hely a tervben
Lángunk soha nem alszik
Semmit nem kell megbánnunk
Ismerd meg önmagad
Mielőtt másik fába vágod a fejsze élét
A gyökereid, a törzsed, a koronád
A belőled csivitelő ballada fészkét
Vészfék nélküli járat
A harmóniához vezető úton
És térkép hétrét hajtva sem jelöli e tájat
Csavargó vigyázz ott a hegedő múlton
Zavart, torz szilánkos temető
Úgy nyom a súlya...
Úgy nyom a súlya, mint az avartól holt virágot
Gyere ősz - felnősz, virágzol
Nincs hova bújj, ha közeleg a fagyszezon
A vasbeton is összehúzza magát
Megtanulta, kisebb felület - kevesebb támadás
Megfeszül büszkén, s ha nem látják, elenged újra

[Chorus]
Akár a novemberi hó szelíd, különleges, váratlan
Véges az időd, nem maradsz meg egy helyben
Mocsokból vetett ágyba hull mind ártatlan pelyhed
A mintázat csak dermedt könny, de elernyed
Ha hozzád mernek érni
Medrébe ér fenséges terved
Por helyett valaki kezében elégni