Metamorfózis II

Végtelen pusztaság, könnyá por szitál
Bíborszínű ég alatt a nagy tömeg csak áll...
Íme itt az ember, ránéz minden szem
Az egybegyűltek várják, hogy új csodát tegyen
Szótlanul megtöri- mégsem jut kenyér
Nyomtalanul tűnik el, amihez csak ér
A pusztítás csodáját a szélbe szórja szét
Nála volt a kezdet, az embernél a vég