​talpig feketében

[Verse 1]
Szenved a test és lélek
Ti nem érzitek azt amit én érzek
Mindig is többet akartam annál
Hogy unalmas átlagos életet éljek
Teltek az évek én csak sírtam, szívtam, párbajokat nem vívtam
És ha már minden kötél elszakadt leültem és kínban verseket írtam
Ahogy elteltek a hetek, a hónapok meggyógyultak a sebek
De lettek hegek és nyíltak a szemek, a listáról idővel lekoptak nevek
De olyan aki kezet nyújtott a bajban
Felhívhattam volna ha baj van
Nem volt senki.. aki meghallja a hangom a zajban
Hiába a művészi hajlam mikor az ajkamon nem jöttek ki a hangok
Csak azt vettem sokszor észre, hogy szinte megőrülök annyira pangok
Mindig a bluntok, mindig a poharak, mindig a rossz út
Mindenki keresztbe tett, de én soha nem terveztem bosszút
Ittam egy rövidet, ittam egy hosszút, meg még egyet kettőt hármat
És ha ettől sem ment el a bánat, akkor ittam még egy párat

[Bridge]
Yah
Nem volt senki!
Senki!

[Verse 2]
Az a helyzet, hogy problémák voltak, vannak, lesznek
??? a kezedből esznek, közben a vesztedre mérget vesznek
De én nem vesztek
Mer' a végén majd úgyis az nyer akiben kételkedtek
Mer' amíg titeket dédelgetnek, én virrasztok minden éjszaka
És a művészet az, ami tartja bennem a lelket és nem a pénz szaga
Nekem többet ér minden pénznél, hogy ott van a sorok között minden érzelem
És nem fogom soha eladni az életem
Számtalan kísérlet ellenem áruld el ennek mi haszna van
Millió dementor velem, hogy engem elfogjatok kevés lesz Azkaban
Színtelen, szagtalan, soha nem találtok rám, mer' én nem létezem
Sebezhetetlen vagyok, hogyha magamat felvértezem
Kergettek abban a tudatban, hogy nekem nincsen sehol semmi menedékem
De beszartok, mikor a hátatok mögött felbukkanok talpig feketében
(Mint egy temetésen)
Lehet nem véletlen, ha rajtam múlik nem maradtok életben
Tizennyolc évesen, lehet még éretlen
(De hidd el a pengém nem életlen)