Psalmus Hungaricus, Op. 13

Mikoron Dávid nagy búsultában
Baráti miatt volna bánatban
Panaszolkodván nagy haragjában
Ilyen könyörgést kezde ő magában

Istenem Uram! kérlek tégedet
Fordítsad reám szent szemeidet
Nagy szükségemben ne hagyj engemet
Mert megemészti nagy bánat szívemet

Csak sívok, rívok nagy nyavalyámban
Elfogyatkoztam gondolatimban
Megkeseredtem nagy búsultomban
Ellenségemre való haragomban

Hogyha énnékem szárnyam lett volna
Mint az galamb, elröpültem volna
Hogyha az Isten engedte volna
Innét én régen elfutottam volna

Akarok inkább pusztában laknom
Vadon erdőben széjjelbujdosnom;
Hogynem mint azok között lakoznom
Kik igazságot nem hagynak szólanom

Éjjel és nappal azon forgódnak
Engem mi módon megfoghassanak
Beszédem miatt vádolhassanak
Hogy fogságomon ők vígadhassanak

Egész ez város rakva haraggal
Egymásra való nagy bosszúsággal
Elhíresedett az gazdasággal
Hozzá fogható nincsen álnoksággal

Gyakorta köztük gyűlések vannak
Özvegyek, árvák nagy bosszút vallnak
Isten szavával ők nem gondolnak
Mert jószágukban felfuvalkodtanak

Keserűségem annyi nem volna
Ha ellenségtül nyavalyám volna
Bizony könnyebben szenvedtem volna
Magamat attól megóhattam volna

De barátomnak azkit vélek volt
Nagy nyájasságom kivel együtt volt
Jó hírem-nevem, tisztességem volt
Fő ellenségem, most látom, hogy az volt

Keserű halál szálljon fejére
Ellenségemnek ítéletére
Álnokságának büntetésére
Hitetlenségnek kijelentésére

Én pedig, Uram, hozzád kiáltok
Reggel és délben, este könyörgök
Megszabadulást tetőled várok
Az ellenségtől mert én igen tartok

Te azért lelkem, gondolatodat
Istenben vessed bizodalmadat
Rólad elvészi minden terhedet
És meghallgatja te könyörgésedet

Igaz vagy Uram, ítéletedben
A vérszopókat ő idejökben
Te meg nem áldod szerencséjökben
Hosszú életök nem lészen a földön

Az igazakat te mind megtartod
A kegyeseket megoltalmazod
A szegényeket felmagasztalod
A kevélyeket aláhajigálod

Ha egy kevéssé megkeseríted
Az égő tűzben elbétaszítod
Nagy hamarsággal onnét kivonszod
Nagy tisztességre ismét felemeled

Szent Dávid írta az zsoltárkönyvben
Ötvenötödik dícséretében
Melyből az hívek keserűségben
Vígasztalásért szörzék így versekben