["Pillanatkép" dalszöveg]
[1. verze]
Apa, nézd
Lehet, hogy sokszor elbasztam
Én csak egy emberre vágytam
Ki ott van a szarban, és mindig meghallgat
A szívemet marja
Megannyi szó, ami elhangzott köztünk
Gyerekként nevettünk, törődtél velem
Megannyi pillanat, emlék mögöttünk
Anya, nézd
A hiányod lelkembe mart
Kínzott a honvágy, csak vártam, hogy törődést lássak
A gyönyörkék szemedbe majd
Tudom, hogy velem a baj
Esténként bántott a tudat
Egyedül hagytalak, szükséged volt rám
De jártam egy teljesen másik vak utat
A kisfiad buta, de felnőtt
És tudja, hogy hogy tegye jóvá
A múltbéli tévhitek kínozták
Szép lassan eltűntek foszlányokká
Vártak, én láttam
Hogy tеtted magad a szaron túl
A fiad gyerek volt, nеm tudta amin jár
Borzalmas céltalan a rossz út
[Refrén]
Sok döntés, sok emlék
Bennem van millió pillanatkép
A zene az egyetlen ami segített
Az életem része, nem izgat a fény
Élek a pillanatért, a zene a gyógyír a problémákra
Egy csóró falusi kölyök, de sokkal több
Vagyok ennél, a pornép vágja
[2. verze]
Bébi, nézd
A harag még dúl bennem mélyen
Haragszom magamra, mindent elhibáztam
Arra vágyom, hogy újra megéljem
Leszállsz a vonatról
Csillog a szemed a déli napfényben
Átkarolsz szorosan, akkor azt éreztem
A jövőtől többé nem kell már féljek
A betegség kopogtatott
Mentális beteggé tett a dilemma
Nem mentség semmire
Kínzott, de ahogyan romboltak kettőnket
Mindig szíven mar
Változtam, a hibáimat többet nem tehetem jóvá
Csak egy dolgot akarok, köszönök mindent
Ezt eddig még nem tettem szóvá
Mama, nézd
Ez lesz a legnehezebb
Álmomban sokszor még látom a mosolyod
Te voltál nekem a legnemesebb
Sokszor felkeresem
A szavaid elmémben ihletként
A filmeket nézve, leloptuk a cukrot a fáról
Úgy láttam minden szép
Megtanultam, mindennél
Értékesebbek a szeretteim
A kinézett, szorongó, magányos gyerek
Mit elfojtott, mindig így fejezte ki
Senki nem helyettesít
Két ember végleg itt hagyott
Lezárom soraim, vége, egy őszinte
Szöveget végül még nektek itt hagyok, ey
[Refrén]
Sok döntés, sok emlék
Bennem van millió pillanatkép
A zene az egyetlen ami segített
Az életem része, nem izgat a fény
Élek a pillanatért, a zene a gyógyír a problémákra
Egy csóró falusi kölyök, de sokkal több
Vagyok ennél, a pornép vágja
Sok döntés, sok emlék
Bennem van millió pillanatkép
A zene az egyetlen ami segített
Az életem része, nem izgat a fény
Élek a pillanatért, a zene a gyógyír a problémákra
Egy csóró falusi kölyök, de sokkal több
Vagyok ennél, a pornép vágja
Pillanatkép was written by ALEE [HUN].
Pillanatkép was produced by Somogyvári Dániel.
ALEE [HUN] released Pillanatkép on Sat Nov 13 2021.