Menyegző

[Mesélő]
Itt laktak az erdő peremén
Ott ahol nyújtózni látod azt a jegenyét
A fiú a lánynak:
„Én a tiéd, Te enyém!”
Mire a lány:
„Csak a Tiéd, kerek e földkerekén!”

A fiú apja részeges
Nem az a mértékletes
Ahány szót váltottak egymással
Szóra sem érdemes

Na de a lány volt
Kiért a falu szíve lángolt
Oly’ szép volt

Csak kár, hogy árva
Akár egy árnyékolt fényfolt
De úgy táncolt…
Na nézd, végre pislákol egy láng ott

Úgy mesélte egyszer
Amikor meglátta az Esztert
Attól a selymes
Érzettől
Lett teljes
Mint a szerelem az álomban
Ritka, ébrenlétben az az érzés
Megvalósítva

Ott történt meg a baj, a pataknál
Na, de a tűzre rakjál
Egyszer hazafele tartottak a motoron ketten…
Minek is mondjam? Egy fénycsóva szemben…
Eszter röppent a ködben, mint fűzfa
Hajlott, a patakra csöndben

Ferkó egész éjjel kereste
Örökkévalóra nyúlott az este
Álomba altatókkal erőltették
Amikor reggel meglelte Eszter testét

Teltek a napok, a hetek
Senki sem látta, hol lehet a
Ferkó, tán beteg?
Az éje hosszú, bágyadt a napja
Nem nyughat az ágyon, egy vágynak a rabja:
Hogy bármi az ára, a lányt visszakapja!
Zavartan beszél, fáradt a hangja
Ezerszer visszafordítja haragja

Eszterhez a visszafordíthatatlant
Hisz látja:
Ha egy szekundummal előbb elrántja…
Nem halál lenne mátkája lágy nászi fátyla

[Ferkó]
Itt kell lennie valahol, érzem!
Eszter létezik egy párhuzamos térben!
De egy átjáró kell a jelenlétéhez!
Tudnám, hogy fogjak a kereséshez!

[Mesélő]
Rúgott, harcolt, köpött, dacolt
Egyszer aztán elhallgatott
Na, a kutya meg mit csahol?
Zivatar lesz, piros a hold

HA MEGVOLT AZ ESKÜVŐJE, LESZÁRADHAT A TÜDŐJE!
MAJD NEM LÁTSZIK AZ A CSONT, RÁTÖMKÖDJÜK A BETONT!

[Mesélő]
Az üveget a sarokba vágja
Ott hever a motor a garázsban
Halálthozó
Találkozó…
Megragadja, és berúgja
Egy csapásra
Ködfüggöny ereszkedett a nyárfákra
Helyzetét most mégis tisztán látja
Ő a magányos színész és egyszemélyes publikum
Utolsó felvonás a drámában

[Ferkó]
Amíg a mátkám vár rám
Én az Élettel baszok az ágyán?!
Nem sokkal rosszabb, ugye Hölgyem?
Mint a testünkkel etetni a földet?!
Sajnálom szörnyen, ennél az öntelt
Délibábos kurva életnél több kell!
Ahol nem csak körbe-körbe, börtönömben…
Ahol a hiányod az egyetlen realitás mindeközben!

[Mesélő]
Ordít a gépezet
Egyre közelebb érkezett a patakhoz
Könnye patakzott, tudata bomlott
Szertefoszlott a számtalan
Céltalan lámpaoszlop
Nevetése volt a legszebb!

Érzi, ahogy húzza beljebb…
Gázt ad!
A ködfátyol vásznára
Ismerős alakot vetít a lámpája…
Látja, ahogy sápadt fényében
Táncot jár mátkája…